"Rátermett, igazságos, hűséges"
Semir Gerkhan (Erdogan Atalay) kilencedik társa ezúttal első alkalommal nő lett. 2019-ben kezdett el forgatni a sorozattal és a 2020-as nyári-őszi évad első epizódjában mutatkozott be. Paul Renner (Daniel Roesner) helyét töltötte be.
Mielőtt az autópálya-rendőrséghez került volna, a dortmundi egységben dolgozott. Erről a munkahelyről azonban kénytelen volt eljönni, ugyanis a munkatársai által belekeveredett egy rendkívül kényes ügybe, amiben a rasszizmus került előtérbe. A rendőrnő úgy határozott, hogy a továbbiakban nem kíván részese lenni a faji megkülönböztetés alapján ítélkező csapatnak.
Kölnbe költözött azért, hogy a Roman Kramer (Patrick Kalupa) által átvett autópálya-rendőrségen megüresedett állást betöltse. Főnöke előtt elhallgatta a múltjának jelentős részét, amely a néző által láthatott első évadában kiderül. Semirrel sem tudott összeismerkedni, mivel a férfi időközben a bajba került édesanyja Selma Gerkhan (Özay Fecht) megsegítése érdekében elutazott. Amíg Semir nem érkezik vissza, addig Max Tauber (Nicolas Wolf) volt a társa.
Magánéletét folyamatosan megnehezíti Marc Schaffrath (Christopher Patten) a volt barátja, aki ugyanabban a dortmundi egységben maradt, ahonnan ő már régen kilépett. Ebből kifolyólag kénytelen lesz a vizsgáló bizottság előtt megjelenni és vallomást tenni, miután a múltat nem tudta tovább rejtegetni. Tekintve, hogy közvetve volt érintett az erőszakos cselekedetekben, a munkáját megtarthatja.
Egy rajtaütést követően lövést kap a hasába, viszont ezt követően nem hajlandó a kötelező pihenőidőt letölteni, hanem mindenképpen vissza akar térni a szolgálatba. Rendkívül erős fájdalomcsillapítókat szed azért, hogy a fennálló egészségügyi problémáit leplezni tudja, mindaddig, amíg egy rosszullétet követően ez ki nem derül. A kezelőorvosa tájékoztatja, hogy a felelőtlensége veseelégtelenséget okozott, következésképpen rendszeresen dialízisen kell részt vennie. Egy kórházi ügy során meg akarják ölni káliumot juttatva a szervezetébe, amellyel a veséjét működésképtelen állapotba hozzák, emiatt elkerülhetetlen a szervátültetés, máskülönben meg fog halni.