"Találékony, szellemes, nagylelkű"
Semir Gerkhan nyolcadik társa volt, aki a 2016-os tavaszi évadban tűnt fel először, akivel 2015. augusztusában kezdtek el forgatni. Alexander Brandt főfelügyelő helyét töltötte be. Nem kapott főfelügyelői rangot, egyszerű rendőrfelügyelő, mint korábban például Richter, Fux és Stolte nyomozók. Első szereplése egy dupla hosszúságú epizódban zajlott le, melyben visszatekinthetünk a gyerekkorába amikor elsőnek találkozik össze Semir Gerkhannal. A fiatal Paul segített megfékezni a Semir által üldözötteket, azonban ők megpróbálták lelőni a kisfiút, végül Semirnek sikerült közbeavatkozni és megmenteni az önmagát felelőtlenül életveszélybe sodró fiú életét.
Ennek a történetnek az előzménye amire felépítették ezt a rövid áttekintést, az Újoncok (2010) epizódra vezethető vissza. Itt tudhattuk meg, hogy az akkor rendőrújonc azért választotta ezt a hivatást, mert Semir pozitív benyomást keltett benne. Ez a két karakter nem ugyanaz, vagyis nem kapcsolódnak össze, csupán a háttere eddig a pontig kereshető vissza. Ami a karakterét illeti egyértelműen látszik, hogy Ben Jäger stílusát öltötték rá, amellyel az a baj, hogy innentől kezdve ő már nem egyéniség, hanem egy előző szereplőnek a tényleges másolata. Idővel ezzel felhagynak és érezhetően függetlenítik tőle. Keveset tudunk róla, mert az írók semmilyen komolyabb háttértörténetet nem építettek a színészre. Annyi azonban biztos, hogy Anna Engelhardt asszony közreműködött abban, hogy az autópálya-rendőrséghez Kim Krüger főnökasszony fölvegye őt.
Egy unokahúga van, akit egy túszejtés során ismerhetünk meg. Később a súlyos demenciával (időskori elbutulás) küzdő édesapját is megismerhetjük, Klaus Rennert (Michael Brandner), aki többször visszatérő szereplő, amíg a színész a sorozatban főszereplő. A barátnőjét is láthatjuk, végezetül átütő erejű esemény, amikor a kolléganőjével Jenny Dornnal mondhatni bensőséges, intim viszonyba kerül. Ezt a kapcsolatot később nem folytatták. Gyakorlatilag az írók az általa megformázott karakterre égették a humort és a lazaságot, azonban a kellő helyen és időben mindig lehet rá számítani. Ugyanakkor amikor nyaralni megy Semirrel és családjával, kiderül, hogy a társa nagyobbik lánya érzelmeket táplál iránta, ezért kellemetlen helyzetbe kerül, hiszen részéről ez tárgytalan. A volt barátnője állatorvos volt, amire néhány epizódban utalást tettek. A húgával is megismerkedhetünk, aki autószerelőként dolgozik, csakhogy összeházasodott egy gazdálkodó családhoz tartozó férfival, akit később megölnek, emiatt a nőnek segítenie kell nekik bosszút állni.
Semir 50. születésnapja alkalmából ő alakítja úgy az eseményeket, hogy a korábbi társa, Ben Jäger, mint vendég, megjelenjen az ünnepségen.
2019. augusztusában forgatott utoljára a sorozattal, elvégre bejelentette, hogy új kihívásokat keres az életben, különösképpen a szörfözést illetőleg, amit többször is megmutattak néhány epizódban, hogy mennyire tehetséges. A 2019-es őszi évadban volt látható utoljára. Habár 4 évet szerepelt a sorozatban, mégis ezzel az elődjei közül csak a harmadik helyre került a leforgatott részek vonatkozásában. Amennyiben még egy évadot maradt volna, akkor megelőzi Tom Kranich-ot és Ben Jägert.
Utolsó epizódjában egy mesterlövész alaposan meglepte, amikor sorozatos lövéseket leadva nem hagyta kiszállni a szolgálati járművéből, miközben a társa segítségre szorult, azonban a rendőr jellemzésében leírt találékonyságának köszönhetően megmenekült. A demenciában szenvedő édesapjával úgy döntött, hogy hajóval a tengeren közösen elmennek Új-Zélandra, mielőtt a tudata teljesen leépülne. Semir nem lelkesedett a távozást illetőleg, mégis később elfogadta azt.