"Fiatal, lázadó, rámenős"
A jellemzése nem véletlen, ugyanis rögtön az első feltűnésekor egy látványos autós üldözésben vehet részt. 2010-ben kezdett el forgatni a többi kollégájával, és a 2011-es évadban már a nézők is láthatták, hogyan szerepel. A bemutatkozó epizódjában nem csak őt, hanem a testvérét Patrick Dornt is megismerhetjük.
Amíg Bonrath a szabadságát tölti, addig Herzberger átmenetileg kapja társául. A nyugdíjazás előtt álló rendőrtisztet szünet nélkül bosszantja a fiatal rendőrnő, mivel nem egyformán gondolkodnak. Ráadásul Herzberger elgázolja Jenny testvérét, aki kórházba kerül. Ez az eset pedig tovább növeli a kettejük közti feszültséget. Aztán idővel megbarátkoznak egymással.
Herzberger halála után, ő lett Bonrath állandó társa. A szintén tapasztalt rendőr a bevetések előtt, mindig hangsúlyozza a főnöknek, hogy kezdetben elegendő, hacsak adminisztratív munkákat vállalna. Annak ellenére, hogy Jenny vakmerő, és bátor kezdetben kénytelen megelégedni a jelentéktelenebb feladatokkal. Egyszer láthattuk a barátját, akivel a szakítás határán áll, mivel kiderült róla, hogy nem becsületes úton keresi a kenyerét. Ezt a szakítást később még feldolgozzák az írók, és összehozzák az autópálya-rendőrség krimináltechnikusával, egy röpke flörtre.
Amikor Semir éppen valamilyen okból kifolyólag távol van, akkor Ben a legtöbbször őt kapja meg ideiglenes társának. Soha nem indult el az a szál, amit a szemfüles nézők néhányszor megfigyelhettek, hogy Jenny mindig is vonzódott Benhez. A kapcsolata az új felügyelővel kicsit lázasan alakult, viszont idővel megértette, hogy Alex nem rossz ember, dacára annak, hogy börtönviselt, végtére is nem árulta el az éppen szökésben lévő Semirt. Újabban ő lett a beugró ember abban az esetben, amikor az egyik civil ruhás nyomozó hiányzik. Mindamellett halálos célponttá válik, amikor közvetve miatta meggyilkolnak egy kisfiút. Azonban a bosszú árnyéka a társára Dieter Bonrath felügyelőre sújt le. Állandó társa Bonrath kilépését követően nem volt jellemző (még ha a 2016-os őszi évadban kapott is egy fiatal kollégát), hiszen kiegészítő szerepeket töltött be ott, ahol éppen szükség volt a közreműködésére.
A 2014-es tavaszi évadban már civil ruhás rendőrként működik. A kiegészítő szerep jegyeit továbbra is viseli, viszont az esetek többségében Alexet vagy Semirt helyettesítette az autópályán, amennyiben az egyikük éppen nem volt munkában. Néha egyedül is nyomozott a saját szolgálati autójával, melynek hívószava a "Cobra 07". Később a szerepkörét egy aprósággal bővítették ki, miszerint egyedül is nyomozhat, segítve ezzel az aktuális két kollégája munkáját, továbbá érdekesség, hogy bizalmasabb kapcsolatba került Paul Renner kollégájával. A kettejük kapcsolata nem tudott elmélyülni, mert a 2017-es őszi évad utolsó előtti epizódjában felmondott az autópálya-rendőrségnél: munkát ajánlottak neki az Egyesült Államokban, mint nyomozó, amit karrierépítés szempontjából elfogadott! Az eredeti távozásának oka ismeretlen, sőt szomorú tényként állapítható meg, hogy a sorozatban a távozását jelentéktelennek állították be. Az utolsó évadában már nem sokat szerepelt, azonban amikor mégis, ott Semir Gerkhant helyettesítette Paul Renner társaként.
2018-ban visszatért a forgatásokra, ugyanakkor a képernyőre is. Áprilisban ő is Budapestre utazott elkészíteni azt az epizódot, amiben visszatér a sorozatba, ugyanis kitudódik, hogy az Egyesült Államokban bajba került és a magyar fővárosban sikerült elrejtőznie az FBI elől. Egyéb személyes elfoglaltságai miatt, mielőtt kilépett volna, csak ritkán látható volt a sorozatban, tehát nem minden egyes részben szerepelt. 2019-ben bejelentették, hogy az őszi évadban lesz látható utoljára, úgyhogy abban az évben forgatott befejezésül. Meglepetésre nincs oka annak a történet szerint, hogy miért döntött így, sőt fel sem tűnik a távozása, mivel nem esik róla szó. Elképzelhető, hogy arra hagyatkoztak, hogy amennyiben nem hozzák szóba a távozását a sorozatban, akkor egy esetleges ismételt szereplés esetén nem kell megmagyarázni a visszatérését sem. Az utolsó epizódját a thriller alapjaira helyezték, amiben egy randi-app fejlesztésével foglalkozó nőt kellett megvédenie, akit egy őrült megkísérelt többször megölni.