Chris Ritter (Gedeon Burkhard)

Chris Ritter (Gedeon Burkhard)

"Tapasztalt, határozott, önfejű"

Eléggé izgalmasra sikeredett Chris Ritter érkezése az autópálya-rendőrséghez a 2007-es évad első epizódjában, ugyanis kezdetben Semir mindvégig annak tudatában volt, hogy ő lőtte le hidegvérrel az éjszaka közepén, mennydörgés közepette a társát Tom Kranich-ot. 

Szinte egész életében beépített ügynökként dolgozott, és pontosan így került kapcsolatba Semirrel is, Mark Jäger fedőnévvel. A legutolsó bevetése során lelepleződik, ezért elfogadja az állásajánlatot az autópálya-rendőrségnél. Nagyon sok időre van szüksége, hogy beilleszkedjen, és elfogadja egy közösséghez tartozik, amiben szeretik őt. Abból kifolyólag, hogy mindig egyedül dolgozott új névvel, új helyeken, voltaképpen re- szocializálódnia kell. 

Folyton megy a maga feje után, mégis ezzel ő is új színt vitt a sorozatba. Semir nagyon sokat vitatkozik vele, míg végül sikerül kompromisszumot kötniük, és lassan elfogadják egymást, hogy nekik számítaniuk kell egymásra. Miután Semir megérti, hogy társával nagyon kegyetlenül elbánt az élet, toleránsabb vele, jobban átérzi a helyzetét. Chris munkája nem járt veszélytelenül; számtalanszor megkínozták, hogy információkat szedjenek ki belőle, drogfüggő lett, a családja elhagyta, és teljesen magára maradt. Egyedül a felettese Berndt Simon vette a szárnyai alá, és adott neki munkát, visszafogadta a rendőrséghez. Az akkori társa is elárulta, némi pénzösszeg fejében, akivel úgy hozta a sors, hogy még egyszer találkozzon. 

Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, hogy Richard LeMercier-t visszajött. Semir tudja lebeszélni, hogy a múltat engedje el, és ne ölje meg a férfit. A lányával, Katrinnal is találkozhatunk két alkalommal, aki az egyik esetben az apja segítségét kéri, a másikban nagy bajba kerül. A volt feleségét is megismerhetjük, amikor Semir adatokat gyűjt Chris múltjáról. Chrisnek olyan emberekre van szüksége, akik megbíznak benne, mindazonáltal az új munkahelyén mindenki az ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot. 

Akaratlanul drogkereskedők közé keveredik Semirrel, ahonnan már nincs vissza út, ha a családjukat, és magukat életben akarják tudni. Majd egy tűzharc során Chris halálos lövéseket kap a drogbáró Sander Kalvustól, hogy megmentse a volt kolléganőjét Tanját

Szavazás

Mennyire kedvelem őt?

Nagyon (91)

61%

Közömbös (37)

25%

Kevésbé (20)

14%

Összes szavazat: 148