"Könnyed, muzikális, megbízható"
Ha figyelembe vesszük Semir társainak "tartósságát", akkor ő annak nevezhető. A második leghosszabb ideig szerepelt Semir mellett, aki 2008-ban érkezett a sorozatba, Chris Ritter szerepének betöltésére. Az első évadjának epizódjait, úgy írták át az ő karakterére, ugyanis azok még Ritterre íródtak.
Gyakran kamatoztatta, és reklámozta a zenei tehetségét néhány epizódban, amivel sok emberrel sikerült megkedveltetnie magát. Azonban a sorozatban vált igazán ismerté világszerte, mint Ben Jäger. Multimilliomos családból származik, és ennek szellemében az apja, Konrad Jäger, mindig is egy kötött, anyagilag biztonságot nyújtó vezetői állást álmodott meg neki. Azonban ő mégis a rendőri hivatás mellett döntött, mert nem tudna mindig egyhelyben ülni, vagyis szüksége van a mindennapi élet izgalmaira. Többnyire túlbonyolított, elhumorizált jelenetekkel, és párbeszédekkel illették a nézőket, ami vegyes visszajelzést kapott. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem készültek volna színvonalas epizódok Ben szereplése alatt!
A testvére esküvőjén megismerhettük az édesapját, és húgát, Júliát, amikor a nőt elrabolják, és váltságdíjat követelnek érte. Feltűnt egy másik alkalommal is Konrad, csakhogy itt már körözött bűnözőként, akinek a nevét mihamarabb tisztára kell mosni.
A hűséget nem róla mintázták, több futókapcsolata is volt, akik legtöbbször meghaltak. Viszont mindig számíthatott rá Semir, ha valamilyen bajba került, mert nem csupán társak, hanem barátok is voltak. Néhány alkalommal, amikor Semir szabadságon volt, vagy valamilyen okból távol, akkor ugyan helyt állt, mégis egyedül elveszett a sorozatban, mert Semir nagyon kellett mellé. Ez rengeteg alkalommal bebizonyosult. Általában Jenny Dorn kolléganőjét kapta meg ilyen helyzetekben, mint ideiglenes munkatárs.
2013-ban volt az utolsó forgatási napja, de már egy évvel korábban bejelentette, hogy távozni készül a sorozatból annak érdekében, hogy a magánéletére, illetve a zenei pályafutására több időt fordítson. A sorozatban egy nehéz döntést követően távozik a kedvesével, Nina Beckerrel az Egyesült Államokba.
2019-ben mindössze egy epizód erejéig visszatérő szereplő, aki korábbi munkatársa, Semir Gerkhan 50. születésnapja alkalmából kapott meghívást az ünnepségre.