Ben Jäger & Semir Gerkhan (2008-2010)

Ben Jäger & Semir Gerkhan (2008-2010)

Ben Jäger & Semir Gerkhan (2008-2010)

2008-ban és 2009-ben két új arc jelent meg a Cobra 11-ben. Az első Semir új kollégája, Ben Jäger (Tom Beck), akit frissen neveztek ki az autópálya-rendőrséghez. Ben azért kezdett ennél a rendőrségnél dolgozni, mert vágyott arra, hogy jobb és könnyebb állást találjon magának, ami izgalommal is tölti el. Emiatt kezdetben Semir és Ben nem boldogulnak egymással. 
 
A tizenharmadik évad forgatása 2008 márciusában kezdődött el, és novemberig tartottak. Az első epizód 2008 őszén a dupla hosszúságú Koronatanú. Ez az első eset, hogy a Cobra 11 történetében egy évben két 90 perces epizódot készítenek. 
 
Az a tanú, akit Berlinbe szállítanak, nem az egyetlen, aki szeretné, hogy Sander Kalvus örökre börtönbe kerüljön. Ő az a gyilkos, aki megölte Semir korábbi kollégáját, Chris Rittert. A szállítás során a két rendőrt többször is megtámadják, mert nem szeretnék, ha a tanú eljutna Berlinbe, és ezzel a radikális környezettel kell megküzdenie Bennek és Semirnek. A tizenharmadik évad során egy második új arcot figyelhetünk meg a Cobra 11-ben: mivel Anna Engelhardt az autópálya-rendőrség vezetője nyugdíjba vonul azt követően, hogy felfedezi, hogy nem bízhat meg egy jó kollégában, sőt egykori szerelmében sem. Az áruló című részben befejezi pályafutását a rendőrségnél, 11 évi főnöki munka után. A helyére Kim Krüger (Katja Woywood) kerül, 2009 legelső, Kábulat című részben, amikor a csapat éppen Susanne ártatlanságát próbálja bebizonyítani egy kényes ügyben. Krügert fentről kioktatják, mit várnak el tőle. Semir és Ben azonnal megpróbálják megváltoztatni, de nem járnak sikerrel. 2009-ben, pontosabban a tavaszi epizódokban egy és ugyanazon részben Mennyasszonytánc ismerjük meg Ben testvérét, Júliát és édesapját.
 
A tizenharmadik-tizennegyedik szezont Németországban 2008 őszén és 2009 tavaszán, Magyarországon 2010 tavaszán, az őszi epizódokat pedig ugyanezen év tavaszán adták a televízióban. 2009 őszén volt a 200. folytatás Németországban: a dupla epizód a Gyilkos vírus, amelyben Ben és Semir egy halálos vírussal fertőződik meg. Semir tisztában van azzal, hogy immáron apa és Andrea már a második gyermekükkel állapotos, így vigyáznia kell, de a baba csak 2010 tavaszán fog megszületni, a Kóma című részben. 2010 januárjában kezdődött el a tizenötödik szezon forgatása, amit dupla epizóddal, a Merénylettel indítottak el. Ebben az epizódban a két felügyelőnek egy hatalmas pusztítással bíró bomba felrobbantását kell megakadályoznia. A sorozat hazájában 2010 őszén mutatták be ezeket az epizódokat, nálunk pedig 2012 tavaszán.