Jennifer Dorn (Katrin Heß)

Jennifer Dorn (Katrin Heß)

"Fiatal, lázadó, rámenős" 

A jellemzése nem véletlen, ugyanis rögtön az első feltűnésekor egy látványos autós üldözésben vehet részt. 2010-ben kezdett el forgatni a többi kollégájával, és a 2011-es évadban már a nézők is láthatták, hogyan szerepel. A bemutatkozó epizódjában nem csak őt, hanem a testvérét Patrick Dorn-t is megismerhetjük. 

Amíg Bonrath a szabadságát tölti, addig Herzberger átmenetileg kapja társául. A nyugdíjazás előtt álló rendőrtisztet szünet nélkül bosszantja a fiatal rendőrnő, mivel nem egyformán gondolkodnak. Ráadásul Herzberger elgázolja Jenny testvérét, aki kórházba kerül. Ez az eset pedig tovább növeli a kettejük közti feszültséget. Aztán idővel megbarátkoznak egymással. 

Herzberger halála után, ő lett Bonrath állandó társa. A szintén tapasztalt rendőr a bevetések előtt, mindig hangsúlyozza a főnöknek, hogy kezdetben elegendő, ha csak adminisztratív munkákat vállalna. Annak ellenére, hogy Jenny vakmerő, és bátor kezdetben kénytelen megelégedni a jelentéktelenebb feladatokkal. Egyszer láthattuk a barátját, akivel a szakítás határán áll, mivel kiderült róla, hogy nem becsületes úton keresi a kenyerét. Ezt a szakítást később még feldolgozzák az írók, és összehozzák az autópálya-rendőrség krimináltechnikusával, egy röpke flörtre. 

Amikor Semir éppen valamilyen okból kifolyólag távol van, akkor Ben a legtöbbször őt kapja meg ideiglenes társának. Soha nem indult el az a szál, amit a szemfüles nézők néhányszor megfigyelhettek, hogy Jenny mindig is vonzódott Benhez. A kissé önfejű rendőrnő a mai napig aktív szereplője a sorozatnak. A kapcsolata az új felügyelővel kicsit lázasan alakult, viszont idővel megértette, hogy Alex nem rossz ember, annak ellenére, hogy börtönviselt, végtére is nem árulta el az éppen szökésben lévő Semirt. Újabban ő lett a beugró ember abban az esetben, amikor az egyik civil ruhás nyomozó hiányzik. Mindamellett halálos célponttá válik, amikor közvetve miatta meggyilkolnak egy kisfiút. Azonban a bosszú árnyéka a társára Dieter Bonrath felügyelőre sújt le. Állandó társa jelenleg nincs, kiegészítő szerepeket tölt be ott, ahol éppen szükség van a segítségére.

A 2015-ös őszi évadban már civil ruhás rendőrként működik. A kiegészítő szerep jegyeit továbbra is viseli, viszont az esetek többségében Alexet vagy Semirt helyettesíti az autópályán, amennyiben az egyikük éppen nincs munkában. Néha egyedül is nyomoz a saját szolgálati autójával, melynek hívószava a "Cobra 7". Újabban a szerepkörét egy aprósággal bővítették ki, miszerint egyedül is nyomozhat, segítve ezzel az aktuális két kollégája munkáját, továbbá érdekesség, hogy bizalmasabb kapcsolatba került Paul Renner kollégájával. 

Szavazás

Mennyire kedvelem őt?

Nagyon (30)

83%

Közömbös (6)

17%

Kevésbé (0)

0%

Összes szavazat: 36