Tom Kranich & Semir Gerkhan - újra együtt (2005-2007)

Tom Kranich & Semir Gerkhan - újra együtt (2005-2007)

Tom Kranich & Semir Gerkhan - újra együtt (2005-2007)

A kilencedik évad forgatása 2004 márciusában kezdődött el. Sok idő múltán most először tért vissza Semir régi-új kollégája, Tom Kranich főfelügyelő. Feladata az lenne, hogy segítsen megtalálni egy férfit, akinek csak ő látta az arcát. A csapatnak azonban muszáj elkapnia mindenképpen, hiszen egy csomagküldő szolgálat furgonjaiba bombát rejtett. Tehát meg kell akadályozniuk, hogy a teherautók felrobbanjanak, ám a zsarolók gyémántokat követelnek. 

Tom – aki ekkor már gyerekeket oktat -, nem szeretne visszatérni, hiszen még mindig fáj neki Elena halála, ugyanakkor megígéri volt kollégájának, hogy segít rajtuk. A Régi partner, nem vén partner című részben mutatkozik be és a végén úgy dönt, mégiscsak visszatér hozzájuk és folytatja rendőri pályafutását. Ezzel a döntéssel Semir is úgy határoz, hogy visszavonja a felmodását, amit a főnöknél tett.

 Ebben az évben 16 epizódot sikerült leforgatniuk, a fennmaradó hármat 2006 márciusára hagyták, ekkor láthatta azokat a közönség. A rendőrök magánéletét is jobban szemügyre vehetjük, hiszen megismerjük Tom édesapját, Frankie-t. Tom nem tartja vele a kapcsolatot, de az Alma a fájától című részben elkapja azokat, akik az életére törnek. Ezeket az epizódokat Magyarországon 2007 decemberétől 2008 februárjáig sugározták. A Padlógáz című epizódban egy Forma 1-es versenyautóval is forgattak a német filmesek, amit az akciójelenetekben Adrian Sutil vezetett. Tom az epizód végén kipróbálja a nagy értékű, ellopott járművet. 

Mindazonáltal meglehetősen furcsa, hogy sem a 2005-ös, sem a 2006-os évadban nem mutattak be dupla hosszúságú epizódokat. Még furcsább, hogy a Cobra 11 történetében ez most fordult elő először és utoljára. 2005-ben 19 rész készült, ám rögtön mögötte áll az 1998-as, 2002-es, 2004-es nyitány is. Az Emlékmás című részben végül Andrea Schäfer titkárnő (alakítja Carina Wiese) elhagyja a sorozatot, hogy Aidára vigyázzon, aki a Semirrel való szerelmének közös gyümölcse. Ekkor bukkan fel egy új szereplő, Petra Schubert titkárnő, akinek megformálója Martina Hill.