Hartmut Freund (Niels Kurvin)

Hartmut Freund (Niels Kurvin)

"Zseniális, lenyűgöző, okos"

A 2003-as őszi évadban bukkant fel első ízben, amikor Semir megint társ nélkül maradt. Akkor ő lett a segítője egy üldözés erejéig, hiszen ahogy Semir is fogalmazatott, képtelen megkülönböztetni a gyorsítósávot a leállósávtól. Abban a duplahosszúságú epizódban csak néhány jelentet láthattunk vele. Utána huzamosabb ideig eltűnt. 

Azonban a 2004-es őszi évadban újra megjelent, mint a KTU elismert, mindent tudó, zseniális krimináltechnikusa. Azóta is ott dolgozik, és betekintést kaphatunk a mindennapjaiba. Többször is úgy fogalmaz, amit a nyomozók nem vagy nem is akarnak megérteni, ezért át kell fogalmaznia mondanivalóját köznyelvi változatra. A Ben & Semir páros idejében elterjedt az "Einstein" megnevezése, amit az okosságából kifolyólag ragasztott rá a két rendőr.

Ugyanakkor nem mindig a vizsgáló helységben, a szerelőaknában, vagy a számítógép előtt láthatjuk; mint az összes fontosabb mellékszereplő, ő is kapott már néhány olyan szerepet, amikor ő kerül előtérbe. Volt már arra példa, hogy a barátnője érdekében hozott bátor döntéseket, holott köztudott, mennyire szelíd, és visszahúzódó ember. A "Lucy" elnevezést kapott sportkocsija iránt érzett szenvedélye sokszor elkeseríti, ugyanis amikor a két felügyelő kezei alá kerül, mindig összetörik neki. Manapság ezt a járművet már nem lehet látni a képernyőn. 

Segített egy autista kisfiúnak, egy programozó lánynak, menekült már bűnözők elől, és nem utolsó sorban szinte teljesen pucéran is szemügyre vehették a nézők. Az írók korábban Jennifer Dorn kolléganőjével próbálták összehozni, de ez a dolog nem tudott kibontakozni köztük. Kolléganőjének közreműködött a szülés lebonyolításában. Idővel megismerhettük a hozzá tökéletesen illő barátnőjét, akinek a létezését titkolta mindaddig, amíg betörtést nem követett el miatta. Mellesleg később kevés szerepet kapott, tényleg csak a legkevesebbet.

Szavazás

Mennyire kedvelem őt?

Nagyon (80)

86%

Közömbös (10)

11%

Kevésbé (3)

3%

Összes szavazat: 93